• English
  • Magyar

Borzsák Sarolta

Hivatása: természetvédelem

Borzsák Sarolta geográfus és hidrológussal sok minden történt a 2015-ös Dobbantó óta. Túlzás nélkül mondhatjuk, vállalkozásával, – amit férjével közös hobbijukra alapozva indított –, azóta nagyot fordult a világ. A természeti értékek, leginkább barlangok ismeretterjesztésével foglalkozó Sári számára a Dobbantó új fejezet nyitott.

A találkozásunkkor Sári éppen két hetes képzésre indult Angliába, amelyet Erasmus ösztöndíjasként nyert el. Természetesen ez az út is része a vállalkozásfejlesztésnek, hiszen a kifejezetten zöldvállalkozásokat – ez esetben felnőtt ismeretterjesztéssel foglalkozókat – megcélzó képzésen vett részt, amely új pedagógiai módszerekről szól a természetvédelmi ismeretterjesztést illetően*. Azért is indult nagy várakozással erre az útra, mert egy hasonló Új-Zélandi út alkalmával ismerte fel azt a hivatását, hogy barlangkutatóként nem csak megismerni szeretné a természeti kincseket, hanem megismertetni őket, minél szélesebb körben.

Ha lehet így fogalmazni, Sári barlangász családba született, és már gyerekként a barlangokat fotózó édesapja „asszisztense” volt. Többnyire mindenkit a kalandvágy indít el a barlangászat felé, viszont rövid idő után lelkes természetvédőkké válnak, és tenni akarnak valamit ezekért a természeti kincskért. Nem történt ez másként Sárival és férjével sem: együtt fotózták a nagyközönség számára nem látható csodákat. Míg a 2000-es évek elején az első 3D fotóikat az akkori technikával – igen komplikált módon – diára készítették, és komoly kihívás volt a levetítésük is, az első vetítővásznukra pedig – amelynek köszönhetően az anyagaikat egyre többen láthatták – olyan összeget költöttek, amit be sem mertek vallani senkinek, mára digitális technikával, 4 méteres vászonra vetítenek, amelyet erre a célra gyártattak. Mindezt saját költségből.

Három gyerekük születéséig mindketten a hivatalos természetvédelemben dolgoztak, utána viszont Sárinak már nem sikerült visszakerülnie. Az otthoni éveket igyekezett arra használni, hogy megteremtse álmaik munkahelyét, ami nem más, mint az igényes, látványos és korszerű ismeretterjesztés. A kezdettől komoly és töretlenül lelkes szakmai tevékenységük lassú és rögös úton alakult vállalkozássá és ugyancsak lassan válik megélhetéssé. Legfőbb céljuk mindig is az volt, hogy bevételre szert téve biztosítsák a folytatás és a fejlesztés lehetőségét. Mindebben egy nagyon tudatos állomás volt a Dobbantó.

– Új szemléletet és hozzáállást tanultam, segített rendszerezni a korábbi tapasztalatokat és fókuszálni mindarra, ami minket a fejlődésben segít. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni – mondja Sári. – Világos céllal érkeztem és hatékony módszereket kaptam a megvalósításukhoz, többek között a pénzügyi tervezés átgondolásában. Minden percét élveztem! – foglalja össze. – Hozzá kell tennem, hogy mégis nehezen tudtam a tanultakat a magunk hasznára átfordítani, ami eleinte nehézséget, mondhatni csalódást okozott. Viszont éppen az elmúlt hónapban annyi minden beérett, hogy mostanára lélekben is megerősödtem a döntéshez: minden bizonytalanság ellenére vállalkozóként megyek tovább. Rengeteg tervem van, sokféle irányt elindítottam, hazai és külföldi megkeresések egyaránt érkeztek, kilátásban van több projekt és jelenleg egy könyvön is dolgozom – mondja ragyogó mosollyal.

*A képzésen való részvételt a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány szervezte Magyarországon.