Tíz év után bármelyik vállalkozásba bele lehet fáradni egy kicsit. Vagy nagyon. Az igazán belevaló vállalkozó, (értsd: akinek ez az élete, erre született), ilyenkor nem húzza le a rolót, hogy megállapítsa: nem megy tovább, és kullog el csalódottan, hanem nagy levegőt vesz és átgondolja, hogyan újítsa meg a művet. Zai Viktória enteriőrtervező így tett.
Melyek voltak a legfontosabb lépések, amelyek a Dizainhoz elvezettek?
Érettségi után fotósnak készültem. Az akkori Iparművészeti Főiskolára nem vettek fel, helyette a MÚOSZ riportfotós képzését és a Práter utcai fotós iskolát végeztem el. Hamar rájöttem, hogy nem tudok eléggé könyökölni, és ez a szakma nem nekem való. De nem veszett kárba, most kiválóan hasznosítom az akkor szerzett fotós tudást.
Fontos volt az a nyolc év, amit ezután egy reklámügynökségnél töltöttem. Hirdetéseket, filmeket készítettünk, grafikusokkal dolgoztam együtt, mindez nyilván formálta a stílusomat, a szemléletmódomat. Hat-hét év után ebbe bele lehet fáradni – nincsenek hagyományos keretek, este és hétvégén is dolgoztunk, ha kellett –, akkor kezdtem el tanulni. Tudtam, hogy ha egyszer majd gyereket szeretnék, más tempóra kell átállni, mint egy ügynökségé. Beiratkoztam egy lakberendezés kurzusra. Nem igazán néztek jó szemmel a munkahelyemen, amikor az adott délutánon 5 órakor elmentem a suliba, és, amikor a főnököm hat órás munkát ajánlott, hirtelen elhatározással felmondtam. Nem is dönthettem volna jobban, hisz egy hónap múlva kiderült: állapotos vagyok. Nagyszerű és nyugodt kilenc hónap következett. Amikor a kislányom 2 éves lett, elkezdtem lakberendezőként dolgozni.
Hogyan találtak meg az első ügyfeleid?
Mondhatjuk: a szokásos. Először az ismerőseim kértek meg, aztán szépen beindult a dolog. Viszonylag hamar elkezdtem blogot írni, aminek egyedi stílusa volt, ez sokat segített a munkám megismertetésében, és abban, hogy ügyfeleket hozzon. Az elkészült munkákból pedig azóta is nagyon sok megkeresés jött. Jóformán a szájhagyomány és a blog a marketingem (nevet).
Egy éve, hogy részt vettél a Dobbantón. Miben volt rá szükséged?
Közel 10 éve dolgozom, úgy éreztem, hogy fordulóponthoz érkeztem. Sok kérdésem összegyűlt, át akartam gondolni, hogyan tovább. Egyre nagyobb munkákkal kerestek meg, és éreztem, hogy szintet kell ugranom. Ehhez szükségem volt szakmai támogatásra, az üzleti lehetőségeim átgondolására. Ugyan nem egyforma szinten voltak a vállalkozásink, de jól tudtuk egymást segíteni.
Miben kaptál segítséget?
Egy kaland volt, amiben sokat tanultam. Először is inspiráló volt. Remek volt a társaság is: olyan nőkkel találkoztam, akik hasonlóan gondolkodnak, hasonló cipőben járnak, mint én. A vállalkozói szféra nagyon férfias. Nekünk nőként sokkal több fronton kell megfelelnünk, amit jó volt megosztani. Gyakran érzem úgy, hogy a hétköznapokban olyanokkal vagyok körülvéve, akik nem értik, hogy mit akarok, hova küzdök, hiszen ők a hagyományos (= 8 órás) munkaviszonyt választják, és nincs igényük másra.
Egy év után visszatekintve mi az, ami máig meghatározó élmény?
A barátságok mindenképpen. Az utolsó 2 nap frenetikus volt, még sohasem volt ilyen flow élményem egyetlen társaságban sem. Annyira túlcsordultak az öröm, az energia, hogy fantasztikus volt megélni. Napokig tartott ez az örömben való lebegés… Emellett rengeteg gyakorlati tudásra is szert tettem, a magukkal ragadó tanárokról nem is beszélve, mint például Soltész Anikó. Hogy azóta mennyit léptem előre? Ez a következő kérdésem (nagyot nevet).
Viki, azóta mennyit léptél előre?
Először az életem egyéb dolgait kellett elrendeznem, azután következett a vállalkozásom. Csak mostanában értem el oda, hogy megvalósítsam azt, amit a Dobbantóm kitaláltam. Viszont az idő jót tett, az ötlet szépen kiforrott, méghozzá sokkal korszerűbbre, mint 1 éve. Annyit már el lehet mondani, hogy interaktív on-line oktató videókról van szó. Most ismét tele vagyok energiával és éjszakáig tudok dolgozni az új tervek megvalósításán. Azt veszem észre, hogy idő kellett ahhoz, hogy a folyamatok belül letisztuljanak, és egyszerre csak kirobbantak az eredmények. Most sínen vagyok, úgy érzem!