• English
  • Magyar

Tematika

A képzés célja, hogy rövid, átfogó képet adjon a vállalkozási ismeretekről, azon belül is a vállalkozás tervezéséről, elindításáról, működéséről, pénzügyeiről, marketingjéről, bemutatásáról és üzleti tervének elkészítéséről. A programban résztvevők olyan ismereteket sajátítanak el játékos formában tréning módszerrel, amely segíti őket vállalkozásuk megtervezésében és működtetésében. A képzés során az önálló tanulástól az előadásokon és a szituációs játékokon keresztül a kiscsoportos munkákig sok mindent kipróbálnak a résztvevők annak érdekében, hogy ismereteiket elmélyítsék és tapasztalataikat átadva és megosztva egymást segítsék a folyamat alatt és a vállalkozásukban.

A képzés hat modulból áll:

Ismerkedés, a bizalom megalapozása, a vállalkozói készségek fejlesztése

Az első két napon csak a résztvevőkről, terveikről, vállalkozásukról szól. Megismerkednek egymással, vállalkozási terveikkel, valamint azokkal a vállalkozói tulajdonságokkal és kompetenciákkal, amelyek elengedhetetlenek egy vállalkozás elindításához és működtetéséhez. A tréner támogatásával a második nap végére kialakítanak egy biztonságot adó bizalmi légkört, amely lehetőséget nyújt számukra, hogy a következő hetekben a képzés szakmai témáiban elmélyüljenek, és terveik megvalósításán dolgozzanak.

Vállalkozásindítás és üzleti tervezés

Hogyan kell egy vállalkozást elindítani és ehhez milyen tervezésre van szükség? Életképes-e a vállalkozási ötlet vagy vállalkozás? Hogyan lehet ezt megállapítani? Mit akarunk a vállalkozásunkkal elérni, milyen célokkal és kihívásokkal szembesülünk egy vállalkozásban? Ezeket a kérdéseket válaszolja meg mindenki egyénileg a trénerünk segítségével.

Van-e már üzleti terve, illetve üzleti modellje a vállalkozásának?

A csoport egy (el)ismert vállalkozásfejlesztő segítségével sajátítja el a Canvas üzleti modellezés módszerét. A világszerte népszerű módszer lehetőséget ad a résztvevőnek, hogy egy „vásznon”, egy modellben lássa saját vállalkozását vagy vállalkozási tervét.

Marketing, online marketing

Mit jelent a marketing egy vállalkozó számára a 21. században? Milyen eszközökkel lehet a vállalkozás termékét, szolgáltatását népszerűsíteni, és mit tehet egy kezdő, illetve egy nem kezdő kisvállalkozó a vállalkozása elindításakor és működtetése során? Marketingszakértőnk segítségével a résztvevők nemzetközi és hazai áttekintést kapnak a marketing alapjairól és esettanulmányairól, valamint lehetőség nyílik a saját vállalkozásukra vonatkozó aktuális marketingkérdések megvitatására.

Kisvállalkozói pénzügyek, tervezés, kimutatások, adózás, finanszírozás

Milyen adózási és pénzügyi környezetben épül fel egy vállalkozás, hogyan kell egy költségvetést tervezni és mire kell figyelni pénzügyileg egy vállalkozásban, ezeket a kérdéseket válaszolják meg a résztvevők közösen a meghívott mérlegképes könyvelővel, adótanácsadóval.

A második nap végén a Budapest Bank szakértője tart tájékoztatást a vállalkozások bankválasztási lehetőségeiről, hitelképesség-vizsgálatáról és a jelenleg elérhető hitelkonstrukciókról.

Vállalkozások menedzsmentje, felkészítés prezentációra

Az első nap egy vállalkozásfejlesztési szakértővel mélyülhetnek el a résztvevők a vállalkozások működtetésének rejtelmeiben és a „Hogyan csináljuk hatékonyabban vállalkozásunkban?” kérdésben.

A második nap pedig prezentációs tréner mutatja meg, hogy mi a jó választás egy prezentációhoz: a Power Point, a Prezi vagy a „naked presentation”. Ez a nap készíti fel a résztvevőket arra, hogy a képzés utolsó két napjában felkészülten tudják bemutatni vállalkozásukat és/vagy üzleti tervüket.

Üzleti tervek prezentációja

Minden vállalkozó életében egyszer eljön a pillanat, hogy bemutassa vállalkozását kisebb-nagyobb közönség előtt. A képzés utolsó megmérettetése a résztvevő számára, hogy a többiek és a trénereik előtt élesben prezentálják, hogy mi az ő vállalkozásuk, milyen az üzleti tervük, illetve milyen irányban fejlesztik tovább terveiket. A képzés lezárásaként a résztvevők közösen értékelik az együtt töltött időt, az elsajátított tudást és a kialakult baráti vagy üzleti kapcsolatokat.

Tisztelt Érdeklődők! A változtatás jogát fenntartjuk, a blokkok megtartási sorrendje, és azok előadói előzetes értesítés nélkül változhatnak.