• English
  • Magyar

Kállay Andrea

Hétfő van, január második hete, reggel kilenc óra nyolc perc. Otthon vagyok. Nem találom a helyem. Csak ténfergek fel-alá a házban.

A szívemben egy tompa nyomás, gombóc a torkomban, hiányérzetem van. Ma már nem mentem iskolába. Már levizsgáztam, megkaptam az oklevelemet. És elköszöntünk egymástól.

Tudjuk, hogy nem örökre, hogy nem végleg, hogy fogunk még találkozni, de az már MÁS lesz. Valamit lezártunk. Eszemmel tudom, hogy el kell engedni, tudom, hogy minden egyszer véget ér, de most még nem szeretném ezeket az élményeimet betakargatni, álomba ringatni. Még nagyon élénkek ahhoz, hogy fiókba zárjam őket.

Ledőlök a nappaliban. Mától már más napok jönnek. Nem ülök a héven könyvet olvasva, bkv bérlettel a zsebemben, amit legutoljára úgy 18 évesen vehettem. Nem állok meg a pékségnél, hogy megvegyem a reggelimet, amit a mozgólépcsőn és a metrón el is kezdek csipegetni, hogy aztán a New Code-ban egy kávé kíséretében befejezzem. Már nem hallom a szünetben a többiek élénk párbeszédét, ötletelését, nevetését. És már Rita sem köszönt a szokásos ölelésével, vagy Ági a mindig-mosolyával.

Felállok, odamegyek a vízforralóhoz, csinálok egy nescafét, mézet csorgatok bele, felöntöm tejjel. Visszaülök a kanapéra. Kezembe veszem a füzetem, a jegyzeteimet. Ahogy felemelem, kipotyognak a névjegykártyák, szórólapok. Egyenként csipegetem fel őket. Mindegyikhez azonnal társul az arc, a hang, a gesztusok. Életre kelnek bennem a papírdarabok. Megtelnek szívvel és lélekkel.

A zsák, amit onnan hazahoztam, nehéz volt, tömött. Sok új feladat, ötlet, tennivaló volt benne. Kezdem kibontogatni a száját. Lassan, nehogy hirtelen minden kiömöljön. Kicsit nyitok csak rajta, belekukucskálok. Megvan minden. Megvan a stafírungom. Visszazárom.

Ráléptem egy másik útra. Kijöttem a komfortzónámból. Tele vagyok tenni akarással, álmokkal, vágyakkal, teljesítendő feladatokkal. Hosszú a listám, de ha majd esetleg elakadok, kinyitom a zsákom, s töltekezem általa.

A köszönet kevés. Nagy szavakat nem használnék, nem szeretnék sziruposnak tűnni. Így hát csak annyit üzenek Nektek: ha sokat csuklotok, az miattam van…

Szeretettel ölellek Benneteket.

Andi, „a nemegyperces”

Kállay Andrea
Safe in Hungary
www.safeinhungary.com
www.minikurzusok.hu