• English
  • Magyar

Jelentkezés a 2021-es tavaszi online DOBBANTÓ tréningre

Örömmel köszöntjük a több, mint 10 éves múltra visszatekintő Dobbantó Program most induló 22. Dobbantó tréningjének jelentkezési felületén!

A Dobbantó Program megálmodói, támogatói, megvalósítói, trénerei folyamatosan dolgoztak, dolgoznak azon, hogy ez a méltán népszerű és közkedvelt képzésünk mindig naprakész legyen, feleljen meg a legújabb  kihívásoknak, tartalmazzák a legfrissebb vállalkozásfejlesztési ismereteket, módszereket, lehetőségeket.

A tavalyi évben kialakult veszélyhelyzet és a jelenleg is zajló második hullám biztonsági okokból arra ösztönzött bennünket, hogy a Dobbantó tréninget az online térben valósítsuk meg.

Ez a változtatás mind a trénerektől, mind a szervezőktől új feladatokat, tennivalókat vár el, de leginkább a résztvevőkre hárul komoly feladat, tőlünk várunk maximális odaadást, együttműködést, fegyelmet és pontosságot. Bízunk benne, hogy az online térben is ki fog alakulni az a segítő, támogató közeg, ahol megérzik a leendő vagy már működő vállalkozónők, hogy hasonló kérdésekkel, gondokkal küzdenek meg a vállalkozásuk indításakor, vagy éppen már ennek működtetése közben. 

A mai felgyorsult változó világunkban szükség van a naprakész friss információkra, kompetenciákra, digitalizációra, több lábon állásra, üzleti ötleteink validálására, új üzleti tervek kidolgozására, átgondolására. 

Az online tréning nagy lehetőség a Budapesttől távolabb élőknek, akár külföldről is be lehet jelentkezni, de lehetőség akkor is, ha otthoni munkavégzés mellé be tudja iktatni valaki ezeket a vállalkozásfejlesztési napokat.

A képzésen csak 20 fő vehet részt, így a kiválasztást a beérkezett jelentkezésekből a Budapest Bank és a SEED Alapítvány szakértőiből álló szakmai zsűri végzi.  A döntés eredményéről mindenkit kiértesítünk. 

Jelentkezési határidő: 2021. március 25. csütörtök, 23:59.

A kiválasztás során elsősorban a jelentkező, mint vállalkozó fejlődés és a program iránti elkötelezettségét, valamint a vállalkozási ötlet életképességét, átgondoltságát vizsgáljuk meg és értékeljük. Kérjük, hogy a döntést elősegítő, és a csoportba való bekerülés esélyét növelő minden információt osszon meg velünk a jelentkezési lapon!

A tréning tervezett ütemezése és tematikája, online térben zoom felületen keresztül, mindig keddi és csütörtöki napokon 9:00-14:30 óra között 3x 1,5 órás blokkokkal, sok csoportmunkával, hosszabb-rövidebb szünetekkel. (Lásd bővebben az Időrend-nél).

2021.április 6.                           Önismeret
2021.április 8. Trénerek bemutatása
2021.április 13., 15. Vállalkozási ötlet
2021.április 20., 22., 27., 29. Üzleti tervezés
2021.május 4., 6. Online marketing 
2021.május 11., 13. Marketing stratégia
2021.május 18., 20., 25., 27. Pénzügyi tervezés,  Adózás 
2021.június 1. Budapest Bank Hitelkonstrukció, bankolás, finanszírozás
2021.június 3. Prezentációs technikák
2021.június 8., 10. Vállalkozásmenedzsment 
2021.június 20-ig Üzleti tervek megírása, leadása, felkészülés a prezentációkra
2021.június 22., 24. Prezentációk bemutatása

A változtatás jogát fenntartjuk, a blokkok megtartási sorrendje, és azok előadói előzetes értesítés nélkül változhatnak.

Néhány tisztázó kérdés, mely segítheti a döntést, illetve elkerülhető az esetleges lemorzsolódás, képzésből való kimaradás.

  • A csoportba való bekerülésig (a döntés és a kiértesítés 2021. március 29-én várható) a fenti napokat szabadon tudja-e hagyni a naptárában? 
  • Határidőben be tudja-e fizetni az önrészt? 
  • Sikerül-e megoldani a családban, munkahelyen, vállalkozás működtetésében a heti két napos kimaradást, illetve ezekre a tréningnapokra online tananyagok alapján való felkészülést?

Általában többszörös túljelentkezést regisztrálunk a programban, tapasztalatból tesszük fel ezeket a kérdéseket, ugyanis nem szeretnénk, ha valaki későn mérné fel, hogy mégsem tudja vállalni a feltételeket és így valakitől elveszi a részvétel lehetőségét. Köszönjük.

Várjuk jelentkezését!

A képzés piaci ára 300.000 forint, melyhez a résztvevőktől bruttó 40.000 Ft hozzájárulást kérünk, a további költségeket a Budapest Bank Dobbantó Programja finanszírozza.

Az Adatkezelési Tájékoztató-t a linkre kattinva olvashatja el!

Kép megnyitása

 

 
1 Kezdet 2 Elérhetőségek 3 Végzettség, tapasztalat 4 Adatkezelési hozzájárulás 5 Egyéb kérdések 6 Kész